Bezártunk, de nem pihenünk

Fürdőnk a koronavírus okozta járványhelyzet miatt bezárta kapuit, de ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozunk.

Bízunk ugyanis abban, hogy mindannyiunk felelős magatartásának köszönhetően a lehető leggyorsabban véget ér a járványhelyzet és együtt élvezhetjük a nyarat. Ezért ugyan a fürdő jelenleg zárva tart, de gőzerővel készülünk a nyári főszezonra!

Mivel fürdőnk szinte az év összes napján üzemel, egyszeri és megismételhetetlen lehetőségünk van olyan hosszabb lélegzetű munkákat is elvégezni, amikre amúgy nem lenne lehetőségünk.

Medencéinket leengedtük, ellenőrizzük a burkolatok állapotát, ahol szükséges újracsempézünk, javítjuk a fugákat. Fertőtlenítjük és alaposan kimossuk, algamentesítő vegyszerekkel kezeljük az összes medencét, azokat is, amelyek normál állapotban vízforgatottak, így szinte mindig vízzel feltöltöttek – a felújításról itt talál további további részleteket.

Kempingünk területén a meglévők mellé további négy új faházat építünk, melyeket terveink szerint már a nyári főszezonban is használhatnak vendégeink.

Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy ugyan 10 alkalmas tömbös bérleteinket az év végéig lehet felhasználni, de tekintettel a jelen helyzetre Benkő Ferenc vezérigazgató úgy határozott, igény esetén meghosszabbítja azok érvényességét. Ugyanez igaz az ajándékutalványokra is.

Bízunk abban, hogy nyáron találkozunk és a napfényt, a vizet, egymás társaságát élvezve elfelejthetjük a mostani komor helyzetet. Előnyt kovácsolunk a kényszerpihenőből, felkészülünk a nyári szezonra és nagy szeretettel várjuk majd Önöket, amikor eljön az ideje. Addig is javasoljuk, iratkozzanak fel hírlevelünkre, hogy a fürdőnk felújításával kapcsolatos hírekről és a reménybeli újranyitásról első kézből értesülhessenek!

Reméljük, rövidesen találkozhatunk…

parkfürdőnkben…

élmény- és gyógyfürdőnkben…

valamint szaunaparkunkban!

Tisztelettel kérjük Önöket, hogy a mihamarabbi találkozás érdekében most maradjanak otthon, vigyázzanak magukra, egymásra!

Gyopárosfürdő csapata