Sajnálattal értesítjük kedves vendégeinket, hogy 2025. január 20-ától fürdőnkben csak a gyógyászati részleg üzemel.
A mozgásszervi, nőgyógyászati, urológiai, bőrgyógyászati és idegrendszeri betegségekben szenvedők számára egyaránt jótékony hatással bírhat egy gyopárosi fürdőkúra – ráadásul a jótékony hatású gyógyvizet most megújult környezetben élvezheti.
2014 májusában került átadásra Gyopárosfürdő felújított gyógymedencéje. A medence teljes felújítása mellett többek között a közlekedő terek és a zuhanyzók is megújultak, illetve a teljes üvegfelület és hőszigetelés cseréjére is sor került. Természetesen a megújult medence akadálymentesített.
A 670 métermélységű gyopárosi termálkút vizét 1999-ben nyilvánították gyógyvízzé, míg a fürdőt 2016-ban hivatalosan is gyógyhellyé minősítették.
A gyógyvizet — mely az alkáli hidrogén-karbonátos gyógyvizek csoportjába tartozik, s magas metakovasav tartalommal bír — 47 Celsius-fokos hőmérsékleten nyerik ki a talajból, s innen hűtik a kezeléshez éppen szükséges hőfokra. A vízben található hatóanyagok a kúrák során fájdalomcsillapító hatásukkal megkönnyebbülést hoznak a beteg, fájó testtájékon, s fokozzák a szervezet regenerációs képességét, ezzel is támogatva a mielőbbi gyógyulást.
A gyopárosi fürdő termálvíze 34 Celsius-fok alatt gyulladáscsökkentő, míg magasabb hőmérsékleten az izmok görcsösségét oldó hatásával lehet gyógyír panaszainkra.
A vízgőzt, a párát belélegezve légúti betegségeinken segíthet, bőrünkkel érintkezve pedig a legkülönbözőbb bőrbetegségek, így az ekcéma, a lichen vagy a pikkelysömör (pszoriázis) okozta bőrgyulladás kezelésének támogatására is kitűnően alkalmas.
A gyopárosi gyógyvíz — a teljesség igénye nélkül — segít porckorongkopás, porckorongsérv, a gerinc kopása és egyéb ízületi (kéz, térd, csípő, boka) kopások, ideg- és ízületi gyulladások, valamint a csontritkulás okozta panaszok esetén is, de alkalmas a legkülönbözőbb sérülések utókezelésre és műtétek utáni rehabilitációra is. Segítséget nyújt az idült nőgyógyászati és urológiai gyulladások megszüntetéséhez, s a meddőség bizonyos formáinak orvoslására is alkalmazható gyógymód. Az agyi érbetegségek nyomán kialakult izomgörcsök enyhítését, megszüntetését célzó kezelések során is bevált módszer, ahogyan például a Parkinson-kórban szenvedők számára is könnyebbséget hozhat.
További részletek: a gyopárosfürdői gyógyvíz összetétele, indikációk és ellenjavallatok
OEP-támogatott kezelések kiírása
A gyógyfürdő OEP száma: 4735
A fürdő Reumatológiai szakrendelésének azonosító kódja: 040321402 vagy 040321401. További részletek lásd: beutalási tájékoztató.
Gyógyászati központ
Gyógyfürdőnk gyógyászati központjában, a Rehabilitációs & Wellness Központban nem csupán gyógyvizes medence- vagy kádfürdő segíti egészségünk visszanyerését, de OEP-támogatott fürdőgyógyászati kezelések egész sora is.
A támogatott kezelések mellett különböző kényeztető masszázsokkal, valamint wellness-csomagokkal várjuk vendégeinket.
Kérdéseivel keresse bátran gyógyászati központunk munkatársait a +36 (68) 512-262 telefonszámon, a gyogyaszat@gyoparosfurdo.hu e-mail címen, vagy személyesen a gyógyfürdő területén.
További, hasznos információk
- Gyógyászati központ részletes információk
- Beutalási tájékoztató
- A gyopárosfürdői gyógyvízről
- Gyógyászati szolgáltatások
A gyógyfürdőből csak néhány lépés a gyopárosi élményfürdő, valamint a hatalmas zöld parkban elterülő parkfürdő.
Árak: a gyopárosi gyógyfürdő aktuális árairól itt tájékozódhat.
![]() | Gyopárosfürdő panoráma Járja be fürdőnket 360°-os panorámaképeink segítségével. |