Márciusi programajánló

A Gyopárosfürdőre látogatókat a fürdőzési lehetőségeken túl 2020 első tavaszi hónapjában is izgalmas programok várják Orosházán és a környező településeken, így a februári válogatást követően elkészítettük márciusi programajánlónkat is.

Gyopárosfürdő

Ugyan a gyopárosi Parkfürdő kültéri medencéi csak májusban nyitnak, kora tavasszal is érdemes Orosháza-Gyopárosfürdőre látogatni, hiszen ilyenkor is vár a meleg vízű Élményfürdő, a számos bajra gyógyírt jelentő Gyógyfürdő és a Szaunapark.

A Szaunaparkban szombatonként és vasárnaponként szaunaszeánszokkal várjuk, míg szombat este, az éjszakai fürdőzés keretében akár éjfélig is élvezhetjük az Élményfürdő és a Szaunapark melegét.

Orosháza-Gyopárosfürdő tavasz

Emellett masszázsokkal és wellness-programokkal is segítjük a minél zavartalanabb pihenést.

Rendezvények Orosházán

Március 18-án Kamarás Iván és Fenyő Iván tartanak a Petőfi Művelődési Központban (PMK) felolvasóestet Szabadság, szerelem címmel.

Március 25-én egyszerre két izgalmas programot is találunk: a PMK-ban az A kellékes című darabot láthatjuk Kern András előadásában, míg az Eötvös téri sportcsarnokban az ExperiDance lép fel a Gyöngyhajú lány balladája című musicallel.

Április 9-én pedig a L’art pour L’art Társulat érkezik a városba, hogy bemutassa Ember a falvédőről című komédiáját.

A fenti előadások mellett figyelmükbe ajánljuk továbbá kisgyermekes családok, párok, kultúrabarátok és sportbarátok számára készített tematikus programajánlóinkat is.

További rendezvények a régióban

Az Orosházától alig 35 km-re található Szentesen március 27-én Balázs Fecó, míg a hasonló távolságban lévő Szarvason március 28-án Péterfy Bori és a Love Band ad koncertet. Apropó Szarvas: március 15-én nyit a város közkedvelt kirándulócélja, a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark is.

Az Orosházától 40 km-re fekvő Békéscsaba városa megyeszékhelyhez illő programválasztékot kínál márciusra is: március 21-én fellép a Kowalsky meg a Vega. Kisgyermekes családok számára lehet érdekes Tompeti és barátai március 22-i fellépése.

Orosházától 60 km-re fekszik az ország 3. legnépesebb városa, Szeged. Sajnos a szegedi fesztiválszezon első programja, a március 12. és 15. között tervezett Szegedi Toros Pálinkafesztivál elmarad. Március 27-én a Bagossy Brothers koncertezik a városban.

Ugyancsak 60 km-re fekszik Orosházától Dél-Alföld másik neves fürdővárosa, Gyula, ahol a hét szinte minden napjára találunk izgalmas programokat. Itt érdemes megemlíteni a 2020-as év első nagyrendezvényét, az évről évre több ezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivált, melyet idén 2020. április 23-25. között tartanak meg.

Orosháza-Gyopárosfürdő tavasszal

Szállás Orosházán

Orosháza Gyopárosfürdő városrészében, valamint az attól 2,8 km-re lévő belvárosban mintegy 40 hotel, panzió, magánszállás és kemping várja vendégeit, melyek többsége télen is nyitva tart. Foglaljon szállást weboldalunkon, vagy pedig a Booking.com szállásportálon. Az akciókért és egyedi szállásajánlatokért iratkozzon fel hírlevelünkre vagy kövesse Facebook-oldalunkat!

Hasznos linkek