Februári programajánló

A tél utolsó napjaiban is megéri Gyopárosfürdőre jönni, hiszen forró víz, izgalmas programok és nagyszerű élmények várják ezeken a hideg napokon is.

Gyopárosfürdő

Az orosháza-gyopárosfürdői Élményfürdő, Gyógyfürdő és Szaunapark hosszú napokra nagyszerű szórakozást jelent kicsinek, nagynak egyaránt.

A Szaunaparkban szombatonként és vasárnaponként szaunaszeánszokkal várjuk, míg szombat este, az éjszakai fürdőzés keretében akár éjfélig is élvezhetjük az Élményfürdő és a Szaunapark melegét. Emellett masszázsokkal és wellness-programokkal is segítjük a minél zavartalanabb pihenést.

Rendezvények Orosházán

Február 29-én tartjuk meg a már komoly múltra visszatekintő Orosházi Hagyományok-Ízek Versenyét, ahol disznótoros bemutatóval, lakodalmas zenei aláfestéssel és kézműves vásárral várjuk, 17:30-tól pedig fellép a Takáts Tamás Blues Band.

A színházak kedvelőinek is kínálunk izgalmas csemegét: az orosházi Petőfi Művelődési Központban március során két izgalmas előadással várjuk az érdeklődőket: 2020. márc. 4-én Kovács Patrícia, Schruff Milán és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével mutatjuk be a Három esős nap című színdarabot, míg 2020. márc. 25-én az A kellékes című darabot, Kern András előadásában.

Március 12-én Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember lép fel a Petőfi Művelődési Központban. Rendezvényeink mellett a téli hónapokban is számtalan látnivaló várja az érdeklődőket Orosházán és környékén – lásd bővebben téli programajánlónkat. A téli puszta szépségeit nem egy költőnk megénekelte, így nem kell bizonygatnunk, hogy milyen gyönyörű a végtelen fehér táj. Egy téli séta páratlan élmény a gyopárosi parkban, mint ahogy a befagyott tó vizén a korcsolyázás.

További rendezvények a régióban

Az Orosházától alig 30 km-re található Szentesen február 27-én Szinetár Dóra, míg március 27-én Balázs Fecó tart koncertet. Orosházától 60 km-re fekszik az ország 3. legnépesebb városa, Szeged, ahol egymást érik a programok. Számos koncertet is találunk itt: februán 20-án a Margaret Island, 21-én a Blahalouisiana, 28-án a Pál Utcai Fiúk, míg március 27-én a Bagossy Brothers koncertezik a városban. A mulatós zene rajongóit várja március 6-án a Mulatós Aréna. Különleges program a március 7-i X. Szegedi Magbörze, ahol magokat csereberélhetünk, míg a szegedi fesztiválszezon első programja, a Szegedi Toros Pálinkafesztivál március 12. és 15. között várja látogatóit.

Ugyancsak 60 km-re fekszik Orosházától az Alföld egy másik, neves fürdővárosa, Gyula, ahol a téli napokon is változatos programokkal várják a látogatókat.

Orosháza-Gyopárosfürdő télen

Szállás Orosházán

Orosháza Gyopárosfürdő városrészében, valamint az attól 2,8 km-re lévő belvárosban mintegy 40 hotel, panzió, magánszállás és kemping várja vendégeit, melyek többsége télen is nyitva tart. Foglaljon szállást weboldalunkon, vagy pedig a Booking.com szállásportálon. Az akciókért és egyedi szállásajánlatokért iratkozzon fel hírlevelünkre vagy kövesse Facebook-oldalunkat!

Hasznos linkek