Rekordok Orosháza-Gyopárosfürdő turizmusában

2017 kedvező év volt Orosháza-Gyopárosfürdő turisztikai szolgáltatói számára, hiszen minden mutató túlszárnyalta a korábbi éveket.

A Turizmus.com turisztikai hírportál cikkje szerint 2017-ben október végéig Orosháza elérte a tavalyi mutatókat, sőt a vendégéjszakák száma 5%-kal meg is haladta a tavalyi egész éves mennyiséget.

A város fenntartásában lévő gyógypark- és élményfürdő látogatottsága is kiemelkedő a tavalyi évhez képest, hiszen november végével elérte a tavalyi teljes, 200.000-es látogatottságot.
[:]

Az önkormányzati tulajdonú Alföld Gyöngye Hotelben mintegy 8.500 vendég fordult meg, továbbá a konferencia és rendezvényturizmus területén is teret hódított a szálloda, hiszen 94 rendezvény volt a konferenciaközpontban, míg 19 esküvő helyszínéül választották a rendezvényházat, és tíz alkalommal vettek részt városi rendezvényeken.

A város 2018 februárjától egy egész éven át tartó és az egész országot lefedő kampánnyal készül egy gépjárműveket forgalmazó nagy, hazai céggel közösen, amelynek keretében nyereményjátékon vehetnek részt a fürdő látogatói.

A teljes cikk elolvasható a Turizmus.com turisztikai hírportálon