Május 25-én indul a szezon Gyopárosfürdőn!

2018-ban május 25-én pénteken nyitja meg újra kapuit Gyopárosfürdőn a Parkfürdő, így hivatalosan is megkezdődik a nyári szezon. A fürdő túl van a tavaszi felkészítésen és korszerűsítésen, szeptember közepéig várja a turistákat a gyógy-, park-, és élményfürdő részleg, továbbá a 10 kabinból álló szaunavilág és wellness-központ, illetve a kempingek is.

Az idei szezonban is elérhető lesz ingyenesen az animátor szolgáltatás, játékkuckó gyermekmegőrzéssel, továbbá a vendégek kedvükre válogathanak a masszázsok, wellness- és gyógyszolgáltatások közül. A fürdővel egyidejűleg nyit az Alföld Gyöngye Kalandpark, a Dottó Vonat, melyek az első néhány hétben a hétvégéken üzemelnek. Az Orosházi Nyár 2018 programsorozat 4 hónapon keresztül 30 élő koncerttel és 50 programmal járul hozzá a hasznos szabadidő eltöltéséhez, mindez 90%-ban ingyenesen látogatható formában.

A fürdő területén is számos rendezvény várható a nyári időszakban. A látogatók több alkalommal Családi Csobbanásra érkezhetnek majd, melyek tulajdonképpen tematikus napok szakképzett programkoordinátorok segítségével. A három alkalom különböző témákat ölel körül,: „VB-lázban”, „Beach Party” és Circus is coming” programhalmaz várja a fürdőzőket. Július 16-22. között egy hét napos spirituális életmódtábor veszi kezdetét, Nadifeszt néven, melynek ismételten a Park Kemping ad otthont és 3000 résztvevővel bír majd, továbbá kemping szervezetek rendezvényeinek, hajómodellező versenynek és családi napoknak is otthont adunk. A nyarat egy hőlégballon fiesztával zárjuk, ahol 10 ballon fpg versenyezni a város felett gyopárosi indulással négy napon keresztül

A kempingek és fürdő is az idei évben korszerűsítésen esnek át, előbbiben kempinghelyek kerültek kialakításra és 5 db 8 férőhelyes faházzal bővül, mely 40 fő elhelyezését teszi lehetővé osztálykirándulások, táborok számára.

Az előttünk álló szezont nagy várakozás előzi meg, a komplex és folyamatos programoktól, továbbá az előző évi tendenciáknak köszönhetően kiemelt látogatottságot remélünk. Az itt töltött idő alatt a fürdőbe érkező vendégek a teljes nyári időszak ideje alatt értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak, mely még kellemesebbé teheti a pihenést számukra.

Egy szállodaigazgató szemével:

A 2018-as szezonnal kapcsolatban Csobota-Kis Árpád az Alföld Gyöngye Hotel igazgatója foglalta össze véleményét:

“A tavalyi évben az Alföld Gyöngye hotel életében – a 2017-es évhez képest – a vendégszámban, a vendégek költési hajlandóságában és a vendégelégedettségben pozitív előrelépések mutatkoztak. Ehhez hozzájárult az is, hogy a 2017-es nyár folyamán több héten keresztül esős, hűvös idő volt Orosházán és Békés megyében, ami miatt kevesebb vendég látogatott el hozzánk.

A 2018-as nyári szezontól azt várom, hogy – a 2017-es évhez, valamint a 2018. január-májusi növekvő vendégszámhoz hasonlóan – még több vendéget fogadunk Orosházán és az Alföld Gyöngye Hotelben. Az egész országban rendkívül javuló és emelkedő számokat mutatnak a belföldi turizmus bevételi és vendégszámai, amit mi is egyértelműen érzékelünk. A nyári előfoglalásaink szép számú vendégmennyiséget prognosztizálnak, mely amiatt is örömteli, hogy a vendégeink elfogadták a tavalyi, nyári árakhoz képest történő 5-8 %-os áremelést. Reméljük, hogy ebben a szezonban kevés lesz az esős, kevésbé nyárias idő, ami a 2017-es évben részben elriasztotta vendégeinket.

Külön örömteli a Kalandpark újranyitása, a Dottó Ottó menetrendbe állítása, az Orosházi Nyár rendezvénysorozata és a fürdő területén létesített új vendéglátóegységek, melyek mind-mind hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a vendégek kiemelt turisztikai célpontként tekintsenek Orosházára és sok élményt gyűjtsenek nálunk.”

Szezonkezdet Gyopárosfürdőn 2018

Fotó: Püspöki Zsolt