Dobogós helyezés az Év fürdője szavazáson Orosháza-Gyopárosfürdőnek!

Idén harmadik alkalommal rendezték meg Az “Év Fürdője” versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre lehetett voksolni három kategóriában is. Az “Év feltörekvő fürdője” kategóriában Gyopárosfürdő a harmadik helyen végzett.

Az Év fürdője verseny végeredménye változatos képet mutat: a győztesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén az ország egyik piacvezető fürdőjét, egy barlangfürdőt és egy uszodát szerettek hazánkban a legjobban.

A közönségszavazás 2017. május 1. és augusztus 31. között zajlott a termalfurdo.hu szervezésében, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A fürdőkre közel 170 ezer szavazat érkezett. A fürdők három kategóriában indultak: Az Év Fürdője 2017, Az Év Feltörekvő Fürdője 2017 és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2017.

A kategóriák kialakítása azért volt szükséges, mert hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik. Így a kisebb fürdők a hozzájuk hasonlókkal mérhették össze magukat, nem a nagy, ismert vagy nagyvárosokban található fürdőkkel. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült.

Orosháza-Gyopárosfürdő ezen megmérettetésben dobogós lett, mely előkelő hely a számtalan nagynevű és nagy múltú fürdő előtt a “kétszázas” mezőnyből. Köszönet minden szavazónak!