Augusztus 19-20-i programsorozat Orosházán

Orosháza városának legnagyobb rendezvénye a szokás szerint augusztus 20-án megtartott Kenyérünnep. 2014-ben is érdemes lesz Orosházára, illetve Gyopárosfürdőre látogatni, hiszen a Kenyérünnep alkalmából két teljes napon át – augusztus 19-én és 20-án is – változatos programmal várjuk vendégeinket.

Augusztus 19-én 16:00 órától kezdődik Orosháza főterén a Petőfi Művelődési Központ Szenti István napi ünnepsége, ahol gyermekfoglalkozásokkal, népzenei programmal, a Harangos Néptáncegyüttessel és a Royal Dixieland Jazz Banddal várjuk vendégeinket.

Ezt követi 19:30-tól a nagyszerű esti szórakozást ígérő V. Kamion- és kötélhúzók éjszakája.

Augusztus 20-án aztán két helyszínen is érdekes programot kínálunk kedves vendégeinknek. Orosháza Gyopárosfürdő városrészében, a a gyönyörűen gondozott, mintegy húszhektáros parkerdőben található Gyopárosi Gyógy-, Park- és Élményfürdőben, a XI. Európai Kenyérünnep alkalmából vízes programok sokasága, szépségverseny és neves hazai sztárok – Demjén Ferenc, Majka & Curtisa, Bódi Guszti – fellépése vár az ide látogatókra, melyet késő este tűzijáték koronáz meg – ne hagyja otthon a fürdőruháját!

Emellett a bogárzói lóversenypályán a Nemzetközi Gazdatalálkozó és Aratóünnep, valamint Lóverseny szórakoztatja a neves publikumot.

Töltse a nyár utolsó napjait Orosháza-Gyopárosfürdőn!

Tájékoztató anyagok

2014. augusztus 19.

2014. Augusztus 20. Kenyérünnep

2014. aug. 20. Orosháza

2014.08.20. Orosháza