Július végén megnyitott Parkfürdőnk, augusztus végén már 6 nyitott medencével vártuk kedves vendégeinket.
Az augusztus 30-ai, Gyopárosfürdőn rendezett Nyárbúcsúztató fesztivál nemcsak a nyár lezárása, hanem annak bizonyítéka is volt, hogy mennyi minden valósulhat meg közös akarattal és összefogással. Szinte minden hétvégén történt valami a fürdőben: együtt ünnepeltük a Strandok éjszakáját, megtartottuk a Civilek napját, hajómodell-versenyt szerveztünk, és bár az országos Vízipisztoly csatát a Magyar Fürdőszövetség a kedvezőtlen időjárás miatt jövőre halasztotta, így is rengeteg élmény várta a fürdővendégeket. És sikerült a Parkfürdőben üzemeltetett öt medence mellett a fedett gyógymedencét és az alsó szaunaparkot is megnyitni augusztus 23-án.
És szeptemberben sem áll meg az élet a Parkfürdőben, 3 kültéri medencénk (sportmedence, tanmedence, kültéri termálmedence), valamint a fedett termálmedence szeptember 14-éig nyitva tart, a szezont a Nagy Sándor Emlékverseny zárja. Ezt követően a fedett gyógymedence, a kültéri gyógymedence és az alsó szauna az év további részében is várja a vendégeket. Közben a fürdő és a város vezetése folyamatosan azon dolgozik, hogy a fürdő tovább üzemeljen és új medencék nyílhassanak meg. Jegyárainkról ezen az oldalon talál további információt.
A gyógyászati részleg nyitvatartása nem változott (H-P: 07:00-15:30, szombat és vasárnap zárva).