Segítse kollégánkat!

2018-ban is keresik a turisztikai szakma legtehetségesebb fiataljait Magyarországon. Ha szeretné, hogy idén egy orosházi nyerje el ezt a titulust, akkor segítse kollégánkat, Kiss Lászlót egy jelölő lap kitöltésével!
Folytatás

Dotto-vonat: nov. 4-én utoljára

2018 novemberének első péntekjén, szombatján és vasárnapján utoljára utazhat az orosházi Főtér és a Gyopárosfürdő Fürdő főbejárat között közlekedő Dotto-kisvonattal, amely ezt követően jól megérdemelt téli álomra szenderül és legközelebb csak 2019 tavaszán tér vissza.

Folytatás

Emelkedő mutatók Gyopárosfürdőn 2018-ban is

Eredményesen zárta 2018-ban az első 8 hónapot a turisztikai statisztikai számadatok vonatkozásában Orosháza-Gyopárosfürdő. A vendégek és a vendégéjszakák száma nőtt, az önkormányzati tulajdonú-turizmushoz kapcsolódó-attrakciók, szálláshelyek és szolgáltatások árbevétele és kihasználtsága is emelkedett az előző évhez képest.
Folytatás

Gyopáros az “Év feltörekvő fürdője” 2018-ban

Gyopárosfürdő immár negyedik alkalommal vett részt az Év Fürdője versenyen. A tavalyi harmadik helyezés után ebben az évben az “aranyérmet” hozta el a közel kétszáz fürdőt felvonultató közönségszavazáson. A békés megyei fürdő az idén is az “Év Feltörekvő Fürdője” kategóriában indult.
Folytatás

Új faházak a Park Kempingben

Az Orosháza-Gyopárosfürdői Élmény-, Gyógy- és Parkfürdővel szorosan egybeépült Park Kemping szolgáltatásait tovább bővítettük: 2018-ban 5 új faházat alakítottunk ki, amelyek mindegyikében akár 8 fő számára is kényelmes szálláslehetőséget biztosítunk, kedvező árakon.
Folytatás

Május 25-én indul a szezon Gyopárosfürdőn!

2018-ban május 25-én pénteken nyitja meg újra kapuit Gyopárosfürdőn a Parkfürdő, így hivatalosan is megkezdődik a nyári szezon. A fürdő túl van a tavaszi felkészítésen és korszerűsítésen, szeptember közepéig várja a turistákat a gyógy-, park-, és élményfürdő részleg, továbbá a 10 kabinból álló szaunavilág és wellness-központ, illetve a kempingek is.
Folytatás

Nyári animátori programok

2018 nyarán, azaz június 16-tól egészen augusztus 20-ig minden nap animátorok várják Önt és kedves családját fürdőnkben. Ezt követően pedig az október 19-23-i, valamint az október 29. – november 4-i hosszú hétvégén biztosítunk animációt.

Folytatás