Dotto-vonattal gyógyászati kezelésre?

A Dotto-turistajárat idén október 4-i hétvégén közlekedett utoljára, azonban a kisvonat még nem vonult el őszi-téli pihenőjére: a hideg idő beköszöntéig – várhatóan november végéig – közlekedik zárt, takaróponyvás kocsikkal a Könd utcai rendelőintézet és Gyopárosfürdő gyógyászata között. Folytatás

Kültéri termálmedence: továbbra is nyitva

A 2020-as nyár elmúltával Orosháza-Gyopárosfürdő átállt az őszi-téli üzemre, így kültéri szolgáltatásaink folyamatosan és tervezetten leálltak. Egész évben nyitva tart azonban forró gyógyvizes kültéri medencénk, amelyet az alábbi térképen 7-es számmal jelöltünk. Folytatás

Őszi kánikula kedvezménnyel

Az előrejelzések szerint egészen szeptember közepéig forró, akár a 30 fokot is elérő időjárással kényeztet bennünket az alföldi ősz, ennek örömére pedig különleges kedvezménnyel készülünk: a 2020. szeptember 11-13-ig terjedő időszakban (péntek reggeltől vasárnap estig): az “Alap” belépővel (Gyógy- és Parkfürdő) is igénybe vehető az Élményfürdő teraszának 3 kültéri medencéje, nem szükséges megvenni hozzá a magasabb árú Élményfürdő belépőt. Folytatás

Járja be élményfürdőnket virtuálisan!

Gyopárosfürdő egyedülálló adottságokkal rendelkezik, hiszen fürdőnk egy 10 hektáros, zöld parkban terül el, így kényelmesen és biztonságosan, másoktól kellő távolságot tartva strandolhat 8 kültéri medencénk egyikében, de emellett Élményfürdőnk és Gyógyfürdőnk beltéri medencéit is igénybe veheti, sőt akár szaunázhat is egyet 10 kabinos Szaunaparkunkban. Folytatás

Gyopárosi Strand: 999,- Ft júniusban! (2020)

Ez a cikk egy már lejárt akcióval kapcsolatos, elavult információkat tartalmaz.

Jöjjön el hozzánk 2020. június 27. és 30. között a frissen felújított Gyopárosi Strandra: 10 hektáros parkkal, 8 vízforgatott medencével, óriáscsúszdával és sportpályákkal várjuk! Ráadásul nyitási akciónk keretében június végéig egységesen csupán 999,- Ft-ba** kerül a belépő, 6 éves kor alatt ráadásul ingyenes a belépés. 2020. július 1-től ismét elérhetővé válik fürdőnk összes szolgáltatása, azonban a 999,- Ft-os kedvezményes akció már nem érvényes többé. Folytatás