XI. Európai Kenyérünnep – Augusztus 20.

Orosháza városának legnagyobb és legrégibb hagyományoknak örvendő rendezvénye az Európai Kenyérünnep, melyet szokás szerint augusztus 20-án tartanak meg az Orosháza-Gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő területén, immáron 11. alkalommal.

TüzijátékAz orosházi kenyér sikere a múlt század elejére tekint vissza, amikor is Gémes Ferenc, orosházi pékmester aranyérmet nyert saját portékájával a párizsi világkiállításon. Ennek megfelelően az új kenyér ünnepe különleges jelentőséggel bír az orosháziaknak, melyet minden évben egy fantasztikus hangulatú rendezvénnyel ünnepelnek meg.
Már a helyszín sem mindennapi: a gyönyörűen gondozott, mintegy húszhektáros parkerdőben található Gyopárosi Gyógy-, Park- és Élményfürdőben a kicsik és nagyok szórakozását számtalan medence, csúszdapark, fedett élményfürdő és számtalan egyéb vízi móka garantálja – tehát a fürdőruhát ne hagyja otthon!
A vízes szórakozások mellett számtalan egyéb program várja a résztvevőket – vetélkedők, sörsátor, szépségverseny, vagy éppen a híres Rippel-testvérek fellépése.
A zenére vágyók pedig Demjén Ferenc, Majka & Curtis, valamint Bódi Guszti és a Fekete szemek koncertjén szórakozhatnak.
Különleges szórakozást kínál az immár tradicionális Pékek utcája, ahol számos sütőipari különlegességet megkóstolhatunk, illetve betekinthetünk készítésük kulisszatitkaiba.
Végül a napot egy különleges látványos tűzijáték koronázza meg a Gyopárosi-tó felett.
Helyszín: Orosháza, Gyopárosi Gyógy-, Park- és Élményfürdő
Időpont: 2014. augusztus 20. 8:00-23:00
Nálunk az ünneplés már augusztus 19-én elkezdődik: a Kenyérünnepet megelőző napon is számos programmal várjuk kedves látogatóinkat Orosháza város főterén: Kamion- és Kötélhúzók éjszakája, PMK Szent István napi programok.

Házikenyér sütő verseny felhívás

Program

  • 8:00 Strandfürdő nyitás
  • 12:00 Megnyitó ünnepség: Flamingo Mazsorett és Orosházi Fúvószenekar Egyesület térzenéje
  • 13:00 OKKSZK Karate bemutatója
  • 13:30 OKKSZK Aerobic bemutatója
  • 14:00 Pékek versenyének eredményhirdetése
  • 15:00 Bódi Guszti és a Fekete Szemek
  • 16:00 Redance Hip-Hop Crew
  • 16:30 Majka és Curtis
  • 17:15 Kenyérünnep Szépe Szépségverseny
  • 18:30 Rippel Brother’s
  • 19:00 Kenyérünnep Szépe Szépségverseny „Királynő-hirdetés”
  • 20:30 Demjén Ferenc koncert
  • 22:00 Tűzijáték
  • 23:00 Zárás

Árak

A XI. Európai Kenyérünnep tervezett jegyárai (2014. augusztus 20.)

Felnőtt napijegy 3.000,- Ft
Orosházi felnőtt napijegy 1.500,- Ft
Diák-nyugdíjas napijegy 1.800,- Ft
Orosházi diák-nyugdíjas napijegy 900,- Ft
Napi koncertjegy 18:00 órától 1.800,- Ft
Orosházi koncertjegy 18:00 órától 900,- Ft

Képek az elmúlt évekből

Videó: tűzijáték a Gyopárosi-tó felett

Szóróanyagok és ismertetők

Orosháza Gyopárosfürdő 2014. Aug. 20.