Hudák család kéziszövőműhelye

Igazi alföldi sikersztori a csorvási Hudák családi kéziszövő műhely története. Hudák Mariann még általános iskolás korába fedezte fel magában a ruhatervezés. illetve -készítés iránti tehetséget, ugyanis dzsekit varrt magának egy sötétítőfüggönyből.

Akkor még büntetés járt ezért a csínyért, azóta azonban kizárólag elismeréseket vehet át a családi vállalkozás motorja. Legutóbb, 2013-ban például Príma Primissima-díjat vehetett át A Művészetek Palotájában megrendezett gálán a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől.

Ám a tehetség nem a semmiből jött, hiszen édesanyja, Hudák Józsefné örökségét viszi tovább. Julika ugyanis a kézművesség minden formáját kipróbálta, tányérfestés, fonás, varrás, kézimunkázás. 1978-ban Nívó-díjat kapott makramé technikával készült alkotásaira, első önálló kiállítása is ekkor volt. A Békés Megyei Népművészeti Egyesületnél tovább folytatta a tanulást, megszerezte a felsőfokú szőttes oktatói engedélyt. Először szőnyegeket, falvédőket, utána vásznakat és textileket tervezett és szőtt kézi technikával.

Mariann a Békés Megyei Népművészeti Egyesületnél viseletkészítést tanult, ahol neves etnográfusok szakmai irányítása mellett kialakult a saját stílusa és megszerezte a felsőfokú oktatói engedélyt. Tanulmányait Budapesten folytatta a Magyar Divat Intézetnél, ahol nőiruha-szerkesztést és -modellezést tanult. Majd Düsseldorfban a M. Müller & Sohn Szabászati Akadémián tovább képezte magát és itt kétnyelvű diplomát kapott divattervezésből, majd kézi szövőüzemben kezdett dolgozni az édesanyjával, melyet Julika néni 1989-ben családi vállalkozásként hozott létre.

Hudák Mariann több mint kétszáz alkotása zsűrizett, népi iparművészeti termék. Egy interjújában elárulta, hogy elsősorban a magyar polgári és nemesi viseletekre koncentrál, ezekre egyre nagyobb az igény. Az első nagy áttörés akkor történt, amikor elkészítettek egy református lelkészi palástot, magyaros motívumokkal, ami Mesterremek díjat jelentett a családi vállalkozásnak.

Elismeréseik többek közt a felsoroltakon túl: Nemzetközi Textiles Konferencia III. díj, 2010-ben II. díj; Expo díjak, Legjobb hazai kézműves termék, Legjobb kézműves kiállító díj (Szombathely).

Számtalan ruhabemutatón is részt vettek, egyebek mellett Budapesten, Tatán, Milánóban, Ulmban, Párizsban, Salernoban és Speccia városában. Kiállítottak a Kendermúzeumban Murtenben, de az ország számos pontján találkozhattunk már alkotásaikkal, Dévaványán, Budapesten, Vésztőn, legutóbb a békéscsabai Munkácsy múzeum állította ki munkáikat.

Minden évben részt vesznek a Budapesten megszervezett Mesterségek ünnepén, de rendszeres látogatói a lovas rendezvényeknek, hiszen a Magyar Lovas Kör tagjai; a borral kapcsolatos rendezvényeken is rendszeres kiállítók. A közelmúltban Brüsszelben a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben, illetve a Brüsszeli Magyarok Házában képviselték hazánkat kézműves termékeikkel.

Elérhetőségek

Hudák Józsefné Szövő Népi Iparművész
5920 CSORVÁS Tanya 183 sz.
Tel: +36 66 258-176
Tel: +36 30 494-9153
E-mail: hudakjozsefne@mail.globonet.hu

Hudák Mariann Mesterremek Díjas Viseletkészítő
5920 CSORVÁS Tanya 183 sz.
Tel: +36 66 258-176
Tel: +36 30 294-7142
E-mail: hudakmariann@citromail.hu